Kvantumhealing

Kvantumhealing

Kundalini? Eszik vagy isszák?

Azok a bizonyos alapok

2018. június 17. - Zlatzky Anna

clouds-daylight-fjord-1110489.jpgTehát akkor az alapokról.

A kundalini ébredése a hagyományban egy természetes folyamat , magától a szellemi fejlődéstől és a megfelelően végzett gyakorlatoktól következik be. Így a tüneteit a felkészült gyakorló nem veszélyként értékeli. A legtöbb hagyományban a szellemi ébredés útján mester vezeti a tanítványt. Miért fontos ez? Mert a szellemi ébredés folyamata mindenkinél más. Mást hozunk, másképp reagálunk és mindenki útja kissé személyes, eltér a többiektől, még akkor is ha ugyanazon iskola vagy mester tanítványi láncolatába tartoznak. Nagyon egyéni ügy ez, ahol a mester/guru/tanító a figyelmével, tapasztalatával vezeti egyesével tanítványait ezen az úton. Hiszen Ő látja és érzékeli, hogy tanítványa milyen szinten áll, mi az amit elbír a megértés és a feldogozás szintjén. Sok esetben a tanító ereje kell a magasabb szintek "megugrásához" ezért is kell a személyes figyelem. Nos tehát a tanítvány elkötelezett a szellemi ébredés útján, hajlandó elvégezni a szükséges feladatokat, edzi a fizikai testét a rá váró magasabb rezgések, magasabb tudatállapotok elviselésére. Edzi a lelkét, az érzelmi testét azzal, hogy komoly önismereti munka során a negatív, korlátozó érzelem-rendszereivel szembe néz, feldolgozza azokat. Edzi a szellemét a megfelelő tanítások tanulmányozásával. Ezek az alapok aztán egy szép emelkedési folyamatot alkotnak, ahol a tanítvány természetesen éli meg a kríziseket is, hiszen nincs egyedül. Ez az ideális út.

Igen ám, de mi van akkor ha hirtelen, minden előzmény nélkül, vagy felkészületlenül ér minket a folyamat?

Ahhoz, hogy ezt megnézzük, vizsgáljuk meg egyáltalán mitől indulhat be spontán ez a folyamat amit kundalini ébredésként, vagy egyéb tüneteket is beleértve spirituális krízisként azonosítunk? 

  • betegség, baleset, vagy műtét
  • szélsőséges fizikai igénybevétel, úgy mint túlzásba vitt böjt, elhúzódó alváshiány, gyermekszülés, vetélés vagy abortusz esetleg intenzív szexuális élmény
  • erőteljes érzelmi hatás követően, pl gyermek vagy közeli rokon elvesztése, szerelmi kapcsolat megszakadása, 
  • kudarcsorozat ami túlterheli az embert
  • különböző pszichedelikus szerek használata
  • esetleg tapasztalaton, testgyakorláson alapuló pszichoterápiás ülés
  • meditációban, spirituális gyakorlásban való erőteljes elmerülés

Milyen egyéb tüneteket sorolunk még a spirituális krízis fogalomkörébe a kundalini ébredésén kívül?

  • Sámánutazás, sámánbetegség /fizikai betegségtünetek is/
  • az egységtudat megtapasztalása, csúcsélmények
  • mediális képességek felébredése ( hangokat hall, képeket lát)
  • előző életekkel kapcsolatos élmények 
  • szellemi vezetők üzenetei és csatornázás
  • halálközeli élmények
  • megszállottság állapotai

Amennyiben felkészületlenek vagyunk a fentiek következményeivel kapcsolatosan, félelmetes helyzetben találhatjuk magunkat. 

Nézzük tehát a kundalini ébredés tüneteit.

Legdrámaibb jelei a krijáknak nevezett fizikai és pszichikai jelenségek. Ilyenkor a gerinc mentén felfelé áramló intenzív energiát, melegséget tapasztalhatunk, melyet erős remegés, görcsök és kígyózó mozgás kísér. Látszólag indokolatlan érzelmek, például szorongás, harag, szomorúság, vagy öröm és eksztatikus kitörések kerülhetnek felszínre és uralkodhatnak el a lélekben. Önkéntelen és gyakran irányíthatatlan viselkedés jellemezheti még ezt az állapotot. Fontos! Ha nem teljesen felkészülten és hirtelen éljük meg a folyamatot, esetleg fizikai betegségeink is vannak, akkor a kundalini ébredés erőteljes átalakító folyamata betegségeinket sem hagyja érintetlenül. Ilyenkor a tüneteink felerősödnek. A tisztulással kapcsolatosan megjelenhetnek új tünetek, kórképek is, melyek igazán drámai következményekkel járhatnak. Az orvosi praxis betegségekként kezeli ezeket a sokszor nagyon súlyos tüneteket, fontos, hogy ezekben az esetekben orvosi kezelést is kapjon az az ember aki így szenved. DE! Nem elegendő az orvosra bízni a gyógyulást. A felelősség felvállalása az állapot kialakulásában, a gyógyuláshoz vezető út legelemibb lépése. Ez a felvállalás megadja az erőt a továbblépéshez, ha ugyanis a felelősséget nem hárítjuk át teljesen, azaz elismerjük, hogy  szerepünk volt a helyzet kialakulásában, akkor a megoldásához szükséges erőt is megkapjuk általa. Ha én csináltam így akkor hatalmamban  áll másképp tenni. A megoldás nem egy utas. Kell az ember aki elszenvedi ezt az állapotot, kell az orvos aki szakértő segítséget nyújt a fizikai betegségek leküzdésében és kell egy ember vagy csapat, aki szakértően más szemmel tekint erre az állapotra és személyes odafigyeléssel, tapasztalattal a megoldás felé viszi a helyzetet.

Látható tehát, hogy fontos helyzetről van szó, mely tüneteit gyakran félrediagnosztizálják, így a kezelés is tévútra vihet. Pontosan kell azonosítani mikor beszélünk kundalini szindrómáról és mikor egyéb kórképekről.

A következő cikkben kibontom egyesével a tüneteket, elemzem a különböző helyzeteket és elindulunk a konkrét megoldások felé is.

 

 

 

 

Kundalini? Eszik vagy isszák?

Alapismeretek - Hát akkor vágjunk bele..

 

 Wikipédia: Kundalini (szanszkrit kuṇḍalinī, dévanágari:कुण्डलिनी) hindu vallásfilozófiai fogalom, látens lélektani erő, sakti (kozmikus erő), amely minden emberben létezik. A tantra egyik alapvető fogalma. A hindu tantrikus anatómiában a leginkább létfontosságú elem az emberi testben, egy alternatív élettani rendszer, amelyik, az anyagi mellett egy párhuzamos síkon létezik, és amelyiknek vannak kapcsolatai és kihatásai az anyagi testre.

Hétköznapibb fogalmakkal körülírva, minden emberben benne rejtőző őserő, mely szunnyad a test alsó részében. Ez az őserő teljes átalakító, transzformáló tulajdonsággal bír. Képes teljes fizikai, lelki és szellemi átalakításra bírni az embert. Minden kultúra ismeri, egészen az idők homályába vesző indiai, az afrikai törzsi hagyományok, Egyiptom papjai, a keresztény misztikus tanítások, a szúfi hagyomány, stb. Legárnyaltabb kifejtése az indiai spirituális hagyományban van.  Alapvető evolúciós erő, mely a központi energiacsatornákon és a nádikon keresztül áramolva fejti ki hatásait.

A kundalini vált az egyik legdivatosabb kifejezéssé mára a kortárs New Age és spirituális irodalomban, sok amerikai New Age-s "spirituális " gyakorlat alapja lett. Több iskola hangsúlyozza felemelésének fontosságát, jó néhány iskola, tanár állítja , rendelkezik a kundalini felébresztésének technikájával. Gyakran hallhatjuk, hogy ez a jóga lényege, de minimum az emberi fejlődés legfontosabb katalizátora. Így aztán nagyon vonzó a fejlődésre áhítozó, csodás képességeket vágyó emberek számára, ugyanakkor sokan nem rendelkeznek a megfelelő alapokkal sem testi, sem lelki,  sem szellemi szinten. A felkészületlen kundalini- felfedező számára gyakran jár ez a kaland súlyos következményekkel. Mielőtt erre rátérnék tegyünk még egy kis felfedező utat a jóga világába.

"Érdemes megemlíteni, hogy India szellemi irodalmában a kundalini kifejezés alig-alig fordul elő, s akkor is csak bizonyos vonatkozásban említik. A Védák, Upanisadok vagy a Jógaszútrák ősi verseiben például elő sem fordul ez a kifejezés. Bizonyos aspektusait sokféle névvel illetik, de nem lehet olyan jelentőséget tulajdonítani neki, mint amit manapság élvez. India klasszikus lelki írásai a tudásban, s végül az isteni szeretetben jelölik meg a lelki fejlődés legfontosabb eszközeit. Igaz, a kundalinit is megemlítik a jógairodalom egyes műveiben, főként a tantrikus forrásokban, de a kundalini még ebben a tradícióban is a magasabb bölcsesség és a kegy alárendeltje. Vagyis a kundalini túlhangsúlyozása nem más, mint egy újabb jóga-szakkifejezés divatossá válása, amit eredeti környezetéből kiszakítva új jelentéssel látnak el, egy kicsit hozzátesznek, egy kicsit elvesznek belőle s gyakran vissza is élnek vele.  A technikai jóga, a tantra egyik legfőbb eszköze a kundalini felélesztése. A karma-jóga (a cselekvés és szolgálat jógája), a gjána-jóga (a tudás művelése) és a bhakti-jóga (szeretetteljes önátadás) nem foglalkozik a kundalinivel, bára mantra, a nada (hang-meditáció) vagy a prána fontosságát kiemelik. Ezeket az eszközöket sokan a kundalini felélesztésével is kapcsolatba hozzák. Mindegyik módszer energiafejlesztésre törekszik, s a szubtilis energiát kundalininek is nevezhetjük. A jóga technikáját alkalmazva túl lehet lépni magán a technikán is, mivel a jóga célja az anyagi formaságokon és karmikus tetteken túli tiszta tudatállapot visszaállítása. E technikák egyensúlyban tartják természetünk külső jegyeit, és lehetővé teszik belső természetünk felszínre jutását. Az eszközök mindig a felsőbb célt szolgálják. A pránajama (légzőgyakorlatok) például gyakran nélkülözhetetlen eszköz a lelkileg törekvők számára a szükséges életerő fenntartásához, valamint az érzelmek fékezéséhez. A jóga fő folyamata mégis a meditáción (dhjána) keresztül érvényesül. A meditációra nincs módszer, hiszen az a test és az elme túlhaladása, bár ehhez az egyes technikák előkészíthetik az utat. A magasabb szintű tantra-módszerek is e célt szolgálják, nem ragadnak le a technikánál, hanem a meditáció felé terelik az ember figyelmét. Egy természetes folyamat keretein belül foglalkoznak a kundalini felélesztésével, aminek során az energia a szeretettel és a bölcsességgel párhuzamosan bontakozik ki, ha hagyjuk, hogy a tanítómester és Isten magasztos értelme munkáljon bennünk. Vagyis a tantra inkább a fejlődési utak egyik támogatója, semmint önálló út. Csak így láthatjuk hasznát, anélkül, hogy tévútra lépnénk. A jógahagyományok és a modern beszámolók egyaránt szólnak a kundalini szándékos, mesterséges felélesztésének módszereiről, amik gyakran súlyos mellékhatásokkal járnak. Az ájurvéda és a tibeti orvoslás is több olyan vata (szél) rendellenességet ismer, amik a hibás meditációs gyakorlatoknak tulajdoníthatók. Mivel a mi kultúránkban ezen a területen nehezebba helyes irányt követni és kevesebb a védelmi mechanizmus is, mint keleten, ezért kétszeresen óvatosnak kell lennünk lelki gyakorlatainkban. Sőt, a nyugati civilizáció hiperaktív, mozgékony életvitele a rendkívül ingergazdag környezettel együtt sokkal hajlamosabbá tesz a szél-rendellenességekre. Ezért az ideges, bizonytalan, ingatag és túlérzékeny embereknek különösen óvatosnak kell lenniük a kundalini-gyakorlatokban, mert azok könnyen rendellenességet okozhatnak az életlevegőkben (prána).

 Bármit is végezzünk, ahhoz energiára van szükségünk. A kundalini a szervezet finomabb szerkezetének energiája, ami különböző képességek kibontakoztatásához járul hozzá. Ez a feleszmélt prána, a tudat energiája, ami nem keverendő össze a szubtilis vagy asztráltest egyik energiájával sem. A kundalini-energiára tehát szükség van, de önmagában nem elegendő ennek a felszítása. A veszélyek is ebből származhatnak. Mit sem használ ezer wattot vezetni egy izzólámpába, ha az csupán százwattos. A kundalini-energiához is megfelelő alapokra van szükség."

/ David Frawley /

Egy megjegyzés még a végére:  a transzperszonális pszichológia illetve a modern pszichológia több állapotot különböztet meg, melyeket gyűjtőfogalommal a Transzperszonális/spirituális válság fogalomkörébe utal. Ennek egyik eleme a kundalini korai ébredése. Szó lesz még a cikksorozat további részeiben erről is.

Azokkal a bizonyos pedig alapokkal  a következő cikkben jövök!

Forrás: Wikipédia, Kagylókürt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sziasztok!

Beköszönő :)

Ez az első bejegyzés, amit itt a blog.hu-n megosztok veletek. Új vagyok a blogolás terén, remélem tetszeni fog ez a tevékenység. Egészségről másképpen, szeretnék írni, hiszen alternatív terápiás szakértőként ez a kedvenc témám.

Holnap kezdem a sorozatot, reményeim szerint gyakran fogok írni :) és azonnal egy zúzós témát hozok.

Kundalini avagy a megvilágosodás szent kígyója. 

Erről a témáról sok bejegyzés lesz, körüljárom a témát , mi is ez, mit csinál, mit csináljunk vele, tradíciók, hagyományok, helyes praxis, helytelen praxis, következmények..szóval bőséges anyag.

 

Holnap találkozunk és remélem eloszlik a füst!

fsto_lo.jpg

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása